Szerző:
Bánóczy Zoltán

Zanza:


Lájkolásból nem élünk meg
Bánóczy Zoltán - 2010.05.15. 08:15

Nem nagy öröm a közösségi médiás hirdetések hatékonyságáról szóló bullshittelést rugdalni, de kell, mert Doransky a porcelánboltban széles mozdulatokkal tajcsízik. A Facebook a következő 1-2 évben valamikor be fog vezetni egy tartalomhálózatra tervezett hirdetési rendszert és saját analitikai rendszert - ami fényévekkel lesz jobb az Analytics-nél. Az alapok már látszanak. A felhasználók kattintási és lájkolási mintázatai alapján fog hirdetést elhelyezni a Facebook a tartalmi partner hálózatban.

 Ez kérem egy korrekt, kerek, kemény - bogyós bullshit, merthogy.

A közösségi médiás mérések elvi korlátját az a tény jelenti, hogy az atomi egységek (twit, FB-post – blogpostot éppen nem értem ide, de a kommentjeit igen) olvasottsága nem mérhető. Nem mérhető, hiszen ezek a tartalmak szinte kivétel nélkül listák formájában jelennek meg, és feltételezni azt, hogy egy megjelenített oldal minden twitjét elolvassa az adott júzer, mondjuk úgy nagyvonalú, többszörös fölülbecslés volna. Egy blogpost oldalán – mint pl. ez is – a post és a kommentek elejének olvasottsága nagy, de közel sem egyenletes.

Másfelől webanalitika egy van, nincsen külön Facebook analitika, vagy Twitter analitika. Statisztikái mindkettőnek lehetnek, de az nem keverendő össze nagybetűs Analitikával. A webanalitikának kialakult fogalomrendszere és sztenderdjei vannak. A visitor visitor, a vásárlás vásárálás, a volumen az volumen. Ezek alól akkor sem lesz kibúvó, ha a Facebook egy olyan mérőalkalmazást hoz ki, amivel a saját játékterén belül mért látogatottságot-forgalmat engedi vizsgálni. Sosem lehet 100 twitteres követőt szembeállítani 100 nagyon jó kulcsszóra érkező látogatóval. Száz forintnyi vásárló azonban mindenhol száz forintnyi vásárló.

A közösségi médiás hirdetések célzási lehetőségeit megvilágítandó az alapdilemma: Abból, hogy 32 éves, két kisgyermekes budapesti férfi vagyok 100 ismerőssel vagy követővel, nem következik a hirdetési rendszerek számára az, éppen katalizátort vennék az autóba és Hévízre mennék pihenni pár napot.

Szép idea tehát, hogy „kattintási és lájkolási mintázat alapján” célozzunk hirdetéseket, de a gyakorlatban miért kell nekem 3 hévízi cikket lájkolnom valahol, 3 hévízi hotelt követgetnem twitteren és 3 hévízi ismerősöm FB-oldalát nézegetnem ahhoz, hogy szembejöjjön egyetlen olyan hirdetés, amire élből a Google-ben kerestem már rég – legelőször.

A kereső ezt a begépelt keresőkifejezésekből pontosan tudja. Minden egyes keresésre a létező legrelevánsabb hirdetéseket fogja adni, hiszen pontosan tudja azonosítani az a jellemzően 2-4 szót, mely köré a kapcsolódásokat keresi. Olyannyira jól, hogy már a hirdetések is tekinthetők PULL-jellegűnek. A közösségi média ellenben nem tudja tartalmát ilyen szikár relevanciák köré szervezni, mindig a PUSH elvére-irányába tud csak mozogni. Hatékonyságban tehát sosem fog tudni versenyezni a két műfaj.

 


 * a szerző 1999-ben az első (vagy második) hazai AdServer és a Medián Webaudit 2.0 tervezője, jóideje praktizáló webanalitikai tanácsadó

 

Második a témában: Csak szeretetből élünk meg

 

Harmadik rész: Pénzből élünk


A bejegyzés trackback címe:

https://seo.blog.hu/api/trackback/id/tr882004447

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Re: Lájkolásból nem élünk meg 2010.05.17. 19:43:25

Van abban némi báj, amikor valaki még 2010-en is ellenforradalomként beszél 1956-ról. Csak azért, mert valamikor úgy volt. Elvégre 1956 egy van. 1956-nak kialakult fogalomrendszere és sztenderdjei voltak. De aztán jött egy rendszerváltás, ami újraírta ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Libretto · http://szviccs.blog.hu 2010.05.15. 13:40:40

Ez már kellett Bánó uram, és minden szava kincs.

lacam · http://copyblog.blog.hu/2012/02/07/valentin_napi_sms_mester 2010.05.15. 14:30:25

Ha te konkrétan hévizi hotelt akarsz eladni a közösségi médiában, akkor:

- nem a 'héviz' a kulcs
- rossz helyen kereskedsz:)

Nem csak hatékonyságban, de felhasználásban sem kell versenyeznie a két műfajnak

Kár őket elfogultan (az egyik mérőszámaival) mérni.

Még akkor is, ha a másiknak - egyelőre? - nincs elfogadott mérési metódusa.

Bánóczy Zoltán · http://seo.blog.hu/ 2010.05.15. 14:36:56

@lacam: a két műfajnak a bevételtermelő-képességben kell versenyeznie, azaz ugyanazon pályán.

Elfogadott mérési metódusok igenis vannak, nem indokolható, hogy a közösségi média külön pályán focizzon.

Bánóczy Zoltán · http://seo.blog.hu/ 2010.05.15. 14:42:20

@iacocca: az ár-érték alapú verseny igen, még elképzelhető, de figyelembe véve a több nagyságrendnyi szórásbeli (hatékonysági) különbséget, az FB sosem lesz abban a helyzetben, hogy hasonló hiredetési volument (kessben értem) tudjon pörgetni, mint a Google.

Ehhez minimum arra volna szükség, hogy több nagyságrenddel magasabb látogató- illetve oldalletöltésszáma legyen.

mark.hu · http://mark.hu 2010.05.15. 14:48:04

Szóval ha tervezett a szerző adservert, akkor talán ismerős az a fogalom, hogy behavioral targeting, esetleg interest based targeting. Ezeket a Google Adsense is használja, és bizony a like gomb nagyban segíti a Facebookot ahhoz, hogy hasonló profilt tudjon egy felhasználóról felépíteni, mint amit a Google is tesz.
Ha mondjuk látod, hogy egy felhasználó elkezdi nézegetni a katalizátorokat, katalizátor teszteket, stb. (és ehhez még a like gombot sem kell megnyomnia), akkor konkrét keresés nélkül is feltételezhető, hogy érdeklődik a katalizátor iránt. Kaphat a csávó katalizátor hirdetést, és nagyobb valószínűséggel fogja megnézni és utána vásárolni.

Na kéremszépen, ezért is izgalmas a Facebook, mert a Google ezt már tudja, de lehet, hogy a Facebook is fogja és esetleg pontosabban, esetleg érdekes mérőszámok megjelenítésével. Az analitika meg nem feltétlenül arról kell, hogy szóljon, hogy hány user jön az oldalra és hányan vásárolnak, hanem mondjuk eleve mekkora a piaci potenciál, hogy változik, ha mondjuk hirdetni kezdesz, stb. Ha erre van "műszer", ami jelzi ezeket, akkor az izgi.

Bánóczy Zoltán · http://seo.blog.hu/ 2010.05.15. 14:58:46

@mark.hu: amikor fiatal voltam, még én is így gondoltam, hogy az ember múltjából (felépített profiljából) következik a jelene, pláne a jövője.

Most már azt gondolom, hogy ezekből a júzerinformációból maximum egy *közepes* targeting építhető fel, a ma piacon lévőkhöz képest legalábbis.

Működőt azt lehet csinálni, persze - jobbat vagy egyenrangút nehezen.

mark.hu · http://mark.hu 2010.05.15. 15:11:16

@bano Tudom, hogy kezdesz már kiörgedni, de azért kicsit még engedd el a fantáziád! :)

Pl. ismered a remarketing-et? www.google.com/ads/innovations/remarketing.html

Amikor jön a user a weboldaladra és utána meg tudsz neki hirdetéseket jeleníteni, mondjuk az alapján, hogy mit nézett meg az oldaladon, vásárolt nálad vagy pont félbehagyta a vásárlást. Ne csak simán érdeklődési profilra gondolj...

Iszonyatosan izgalmas és persze a hagyományos "megmondom, hogy mit akarok és add nekem ide, de gyorsan mellett" ez is egyre fontosabbá válik.

Bánóczy Zoltán · http://seo.blog.hu/ 2010.05.15. 15:20:00

@mark.hu: én értem, hogy van benned egy nagyfokú rajongás az újdonságok iránt és minden félévben megtalálod az aktuális ultimate solutiont.

Abban is valószínűleg egyetértünk a Google Analytics létezése óta, hogy a visszatérők látogatók mélyebb elemzése fontos (vö. remarketing).

A kérdés itt azonban aktuálisan az, hogy van-e elméleti lehetősége annak, hogy a közösségi médiás hirdetések komolyan megszorongathassák (hatékonyság, volumen) a jelenlegi megoldásokat (értsd: képesek lesznek-e megrengetni a piacot).

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2010.05.15. 15:28:39

Bánó, te is tudod, én is tudom: a Google (keresőben történő) hirdetései és a találati lista azokat szolgálják ki, akik valamit konkrétan keresnek. Ebben a tekintetben valószínűleg ennél jobb sosem lesz, per definitum nem is lehet.
De ez csak a történet egyik fele. Ezzel pontosan annyi embert érsz el, ahánynak szüksége van valamire. És igen, katalizátort vélhetőleg így lehet eladni, hiszen ez tipikusan ilyen igény.
De a marketing ismeri az érdeklődés felkeltés fogalmát is, sőt, ez talán a fontosabb. Amikor egy nem létező keresletet generálsz, és így kialakítasz egy érdeklődői/vevői kört. Nos, a Google erre nem képes. Vagy csak nagyon korlátozottan. Ezzel szemben sok más hirdetési forma képes erre. Pl. TV reklám, banner és hasonlók.
A Facebook ebben a másikban lesz nagy, lesz akkora, mint a Google az elsőben. Vagyis Doransky cikke annyiban tévedés, hogy nem a Google saját pozícióját veszélyezteti a Facebook. Annyiban viszont nem tévedés, hogy a Google bevételi pozícióját veszélyezteti.
Ennyi. Egyébként az általad leírtakkal egyetértek, hiszen konkrét dolgot eladni a Google a leghatékonyabb eszköz.

mark.hu · http://mark.hu 2010.05.15. 15:31:06

@bano: nem, nem mondom, hogy ez ultimate solution.

Ha keresel, akkor Google a nyerő. Itt nem nagyon tudnak mások labdába rúgni, de ha nem keresel, hanem csak "netezel", akkor lehetnek még érdekes dolgok. Pl. facebook connect-tel lépsz be oda, ahova be kell lépni. A facebook tudja, hogy merre jársz, mikor jársz és mit nézel, emelett a saját felületét is rengetegen használják. A közösségi médiából egyre több és egyre jobb minőségű forgalom érkezik. Bizonyos szűk területeken komolyabb forgalom jöhet a közösségi médiából, mint a keresőkből.
Nem szabad persze átesni a ló túloldalára, helyén kell kezelni a dolgot, de a fejünket sem szabad a homokba dugni, miközben azt kiabáljuk, hogy "nem mérhető, nem tervezhető".

lacam · http://copyblog.blog.hu/2012/02/07/valentin_napi_sms_mester 2010.05.15. 15:38:21

@bano: Nézzük a keszthelyi hotel szemszögéből: ha valaki szállást keres Keszthelyen, akkor keresőt használ.
Tehát fontos a SEO, a SEM (és a többi három betűs szó:)

De miért akarna valaki mondjuk éppen Keszthelyre menni?
Itt jöhet képbe a közösségi média (sok egyéb csatorna mellett) - a keszthelyi hotelosok összefognak, fesztivált szerveznek és azt a közösségi médiában is népszerűsítik.

Ilyen értelemben nem egy pályán játszanak.

De hogy visszatérjek a poszt témájára: ha a feltételezett lájkolási mintából az derül ki, hogy az embert érdekli többek között a bor és a gyógyturizmus, akkor a facebook tudni fogja, hogy a keszthelyi borfesztiválra ajánlhat neki egy welness hotelt - anélkül, hogy az ember rákeresne...

Bánóczy Zoltán · http://seo.blog.hu/ 2010.05.15. 15:39:27

@mark.hu: azt mondod tehát mérhető, tervezhető?

@Konrad: az érdeklődés felkeltése, igen, az frankó dolog. Mérés nélkül, önbevallási alapon azonban nem minősíthető.

Olyan nincs, hogy egy zseniális online közösségi médiakampánnyal megnövelik a Big Mac eladásának számait, de ennek nincs az online közegben mérhető nyoma. Kell legyen.

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2010.05.15. 15:55:56

@bano: ezt képzeld el úgy, hogy a Facebook előkészít, a Google lecsap. Egy példa. Én holnaptól elkezdek gyártani lümpülűt. A lümpülű az egy olyan kaja, ami finom, természetes anyagokból készül, de sokáig nem romlik meg. Nos, a Google-ben senki nem keres lümpülű-re, tehát ott nem is fogok eladni. De tudom, hogy kellhet ez a cucc olyanoknak, akik fiatalok, sokat túráznak, és van pénzük is. Őket el fogom érni a Facebook-on. És akkor akár közvetlenül rendelhetnek onnan is, de az is elég nekem, ha a lümpülű terméknevet megjegyzik. Aztán pár nap, és már keresni is fogják a Google-ben. De eddig el kellett jutni...
(Igen, a Goole-ben is tudok hirdetni egyes kulcsszavakra, valóban. Akkor, ha a termékem valaminek a helyettesítő terméke. De az már közel nem olyan hatékony, ráadásul brandépítést sem támogatja kellő mértékben.)

Bánóczy Zoltán · http://seo.blog.hu/ 2010.05.15. 15:58:00

@lacam: én elsősorban arra lennék kíváncsi, hogy hogyan is következhet egy internetezőről, hogy érdekli a bor és a gyógyturizmus? 2db Húzós Tannin tételt elolvasott az alkoholistán a múlt hónapban, ami kint volt index.hu címlapon? Lekattintotta kíváncsiságból télen a zalakarosi wellnesshotel-tűz cikkét? Csak mert totalcart olvasok rendszeresen, mindig kipufogó és karburátorhirdetéseket kell elém tolni?

A profilalkotáshoz még egy információval szeretnék hozzájárulni: mivel olvasok malackarajt, főzni is szoktam (jöhet tehát edénykészletes, gáztűzhelyes, receptkönyves, stb. hirdetés az arcomba).

Azt szeretném tehát mondani, hogy igen, ezek létező célzási metódusok lehetnek, valóban. Hatékonyságukat mérni kell, nem pedig misztikába csomagolni.

mark.hu · http://mark.hu 2010.05.15. 15:58:32

@bano: mondok egy példát: van egy egyesület, aminek nagyon sok tagja van, de szarul kommunikálta a programjait. A Facebookon könnyen lehetett csinálni egy csoportot, ahova belépett pár tag. Amióta a programok megjelennek ebben a csoportban, azóta többen jönnek el a rendezvényekre.

Mérhető? Azt gondolom, hogy igen.
Tervezhető? Valamennyire igen.

A social media-t szerintem alapvetően úgy kell kezelni, mint olyan helyet, ahol sok időt töltenek el az emberek. Tudni kell, hogy mire jó és mire nem. Ismétlen: nem ultimate megoldás mindenre. Pl. ha egy cég csinál a fan page-t és felrakja a termékeit, akkor valószínűleg nem lesz nagy forgalomnövekedés belőle, de ha megtalálja a cég azt, hogy mi érdekli az embereket, mi mozgatja a vásárlóit és az érdeklődésüknek megfelelően, okosan használja ki a social media eszközeit, akkor üzleti eredményt tud produkálni, ami nem feltétlenül csak azonnali eladást jelenthet. Kicsit olyan ez, mint a pr. Nem azonnal eladsz, hanem építed a jó hírneved. Utána könnyebben tudsz eladni. Mérhető az, hogy mennyire szeretik a céged? Igen, csak nem olyan egyszerűen, mint mondjuk azt, hogy hány terméket adtál el. Jó ez valamire? Igen, mert bajban kevésbé fáj, ha általában szeretnek, akkor jobban ajánlják a terméked. Mérhető? Közvetlenül baromi nehezen, de közvetve igen.

csiszi 2010.05.15. 16:01:14

Vegyünk egy példát: régóta gondolkodom fényképezőgép vásárlásán. Nincs konkrét elhatározás, csak általános igény.
Az aktivitásom azonban korántsem nem egyenletes, időről időre erősebb a "vágy" - tipikusan akkor, amikor szembejön egy új modell tesztje (például mert valaki bedobja twitteren vagy facebookon). Ilyenkor megnézem a pixinfo és még pár (fix!) oldal elmúlt havi híreit és cikkeit. A google keresésről már rég letettem, mert baromi sok a zaj, az árösszehasonlító oldalak meg a sajtóközlemény-copypasteek miatt. A pixinfon ráadásul az utóbbi időben facebook connecten keresztül lehet commentelni is.

A googlenek jelen esetben halvány fingja nincs arról, hogy fényképezőgépet szeretnék, a facebook viszont több helyről is tudja már. Ilyenkor egy-két célirányos hirdetéssel simán meg lehetne fogni, különösebb adatbányászati-voodoo nélkül.

Bánóczy Zoltán · http://seo.blog.hu/ 2010.05.15. 16:03:26

@Konrad: OK, vegyük sorra. Tételezzük fel, hogy a lümpülű hazai termék.

Hogyan éred el a pénzes, sokat túrázó fiatalokat a közösségi médiában?

Mekkora elérést (reach) tudsz vállalni körükben egy hónap alatt?

Ezt az elért reachet hogyan fogod tudni alátámasztani, hogyan fogod tudni a TV-s hirdetések eredményétől elválasztani?

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2010.05.15. 16:06:11

@csiszi: vagy mégsem lehet megfogni. Pont az lesz a kérdés majd, hogy milyen hirdetési eszközök lesznek. Mert szép dolog, hogy a Facebook látja, mi érdekelhet, de az is kérdés, hogy érjen el. Ha kapsz az arcodba egy n+1. hirdetést, _miközben_ te valami egészen mást csinálsz (pl. nézed az ismerőseid üzeneteit), nem fogod lekattintani. Eközben a Google-be azért mész, hogy lekattints egy hirdetést (legyen az AdWords vagy SEO miatt lekattintva). Tehát a Google-nek nem is kell arról tudni mit akarsz, neki "csak" rendet kell raknia a saját házatáján, hogy amikor már TUDOD mit akarsz, akkor azt nála meg is találd.

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2010.05.15. 16:09:49

@bano: erre megvannak és meg is lesznek a megfelelő taktikák. De a lényeg pont nem ez, hanem az érdeklődés felkeltése.

"Hogyan éred el a pénzes, sokat túrázó fiatalokat a közösségi médiában?" - pl. úgy, hogy tagjai a "szeretek hegyetmászni", vagy az "estem már le a Rám-szakadékban" oldalt. Vagy azt látom, hogy az adott szakblogokon nem egy alkalommal, hanem sok alkalommal is like-olt.

"Mekkora elérést (reach) tudsz vállalni körükben egy hónap alatt?" - az adott oldalak forgalmától és a célcsoport méretétől függőt, naná. De a mérést a Facebook lazán összehozza, a saját felületein triviálisan, külső felületeken a like gombbal, mint kódot szállító trójai falóval.

"Ezt az elért reachet hogyan fogod tudni alátámasztani, hogyan fogod tudni a TV-s hirdetések eredményétől elválasztani?" - mérésekkel természetesen, lásd fent.

Bánóczy Zoltán · http://seo.blog.hu/ 2010.05.15. 16:27:47

@Konrad: OK, ezek a klubtagok vannak kb. 300-an. Akik lájkolnak még 200-an. Ekkorka célcsoportocskáról beszélünk. Miattuk a hiperekbe nem érdemes beszuszakolni a lümpülűt.

Lehet persze nagyobb célcsoportot generálni, kevésbé tisztát, kevésbé jól konvertálót.

Milyen jellegű mérésekkel fogod tudni alátámasztani az elérést? Követők száma, retweetek száma, lájkolások száma?

mark.hu · http://mark.hu 2010.05.15. 16:36:28

@bano: A nosalty.hu fan page 8000 feletti "csoportocska". Olyan emberekkel, akik szeretnek főzni, akik utána meg tudják osztani a barátaikkal, ha valami érdkeset kapnak...

Szerintem ez érték. Azon lehet vitatkozni, hogy ez milyen nagy érték és milyen hatása van, ahogy mondjuk azon is lehet vitatkozni, hogy mennyit ér a jó hírnév és hogyan mérhető. Jelen esetben ez jobban mérhető a hírnévnél és azonnali eredményeket is tud produkálni.

Részemről minden fontosat elmondtam, mivel kb ugyanazt hajtogatjuk, innentől a vita meddő. Kiszálltam. Köszi mindenkinek a gondolatokat!

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2010.05.15. 16:51:22

@bano: miért kellene feladni az eddigi mérési megoldásokat? Azokkal.

Bánóczy Zoltán · http://seo.blog.hu/ 2010.05.15. 16:58:27

@mark.hu: A 8k-s főzős FB-csoport valóban érték, kiváló dolog.

Egy napi 10k-s látogatottságú főzőblog, egy heti 30k-s receptsite is szintén, ha nem jobban (és ilyenekből nem egy van).

Longhand · http://longhand.hu 2010.05.15. 17:00:49

@Konrad: Ez egy nagyon fontos dolog amiről fentebb írsz és sokan teljesen figyelmen kívül hagyják.

Bánóczy Zoltán · http://seo.blog.hu/ 2010.05.15. 17:01:43

@Konrad: Milyen szájton elhelyeztett pontosan milyen júzeraktivitást és tevékenységet mérő mely konkrét rendszerre gondolsz?

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2010.05.15. 17:05:54

@bano: arra, amit a Facebook pl. most fog felépíteni. A közösségi média aktivitás mérésére az IAB kiadott egy elég komoly ajánlást, mit és hogyan érdemes mérni. Részben ez alapján a hazai IAB-ben éppen most dolgozunk egy direkt a hazai piacra készülő ajánláson, szintén ezzel kapcsolatban: mit kell mérni, hogyan kell mérni.

Longhand · http://longhand.hu 2010.05.15. 17:06:38

bocsánat, rosszat hivatkoztam, erre gondoltam:
"Ha kapsz az arcodba egy n+1. hirdetést, _miközben_ te valami egészen mást csinálsz (pl. nézed az ismerőseid üzeneteit), nem fogod lekattintani."

M_Runcájsz 2010.05.15. 17:07:20

Elolvasgattam itt a kommenteket, véleményem az, hogy a szolgáltatók sokkal hátrébb tartanak annál, mintsem felismerjék a facebook általi lehetőségeket. Pl. nézve vki által említett keszthelyi hotel példáját és a keszthelyi hotelek összefognak stb., még TDM (Turisztikai Desztinációs Mendezsment) közösségeket sem tudnak létrehozni és működtetni megfelelően, nemhogy majd együtt nyomják a Facebookon az ipart. Úgy gondolom a globális technikai lehetőségek hazai tekintetben túlpörögnek a tényleges gyakorlaton.

M_Runcájsz 2010.05.15. 17:09:50

@Konrad: lümpülüre élő példa a bikicsunáj. semmiből jött, facebook nélkül továbbra is semmi lenne belőle. Pár hét alatt nincs olyan webes pólóbolt, ahol ne lenne bikicsunáj póló.

csiszi 2010.05.15. 17:11:18

@Konrad: A "facebookozás" számomra tipikusan időkitöltő, és nem elsődleges tevékenység. Azaz ha látok egy releváns hirdetést, gondolkodás nélkül kattintok rá. Sokszor simábban, mint "google-özés" közben, amikor egy egészen konkrét dolgot keresek: mondjuk egy társasjáték szabályát. Ilyenkor nem érdekel semmi, csak a szabály.
Nincsenek általános igazságok, mindkettőnek megvan a helye, de ha a csillagok állása is úgy alakul, akkor tényleg google méretű lehet a facebook hirdetési hálózat. Miért ne csinálhatnának ők is AdSense-t?

lacam · http://copyblog.blog.hu/2012/02/07/valentin_napi_sms_mester 2010.05.15. 17:12:15

@Mersant: hoppálj

a bikicsunájt a tv2 találta ki és etette be a népekkel, nem a semmiből jött, hanem egy sokmilliós nézettségű (és a bulvársajtó által is erősen támogatott) tévéműsorból

NEM a facebook csinálta, csak a facebookon IS terjed

M_Runcájsz 2010.05.15. 17:17:42

@lacam: természetesen a TV2 hoztal étre, de a TV2-nek önmagában esélye sem lenne a bikicsunájból terméket létrehozni youtube, facebook, google hármas nélkül.

Konrad · http://onlinemarketing.blog.hu 2010.05.15. 17:18:42

@csiszi: igen, nincs mindenkire szabható megoldás. Ezt csak a vulgármarketingesek állítják :)

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2010.05.15. 18:22:19

Az izgalom szerintem ott van, hogy sikerül-e megtalálni a hidat a konverzió felé: hogyan lehet kimutatni azt, hogy amit a Facebookon (Twitteren, de akár a televízióban) elhintettünk a vizitornak, abból mennyi Google felől érkező vásárló lesz. Ugye, a tévét nehéz mérni, viszont a Facebookot könnyebb. Mert arra tényleg a lőtéri kutya sem kíváncsi, hogy hányan lájkolnak valamit. Pl. lásd bikicsunáj: százezrek twittelnek róla, viszont még nem sokat adtak el belőle.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2010.05.15. 18:28:53

Ja, és még valami: akkor kell kidobni a kukába egy mérési rendszert, amikor valahol becsült érték jelenik meg benne. Pl. biztos kitalálják, hogy "X-en lájkolták ekkor, X+n amakkor, miközben a site látogatói ugyanezen idő alatt Y-ról Y+m -re nőttek TEHÁT az m forgalomnövekedés a lájkolás miatt van". Na, ez a XIX. század, ez ma már kevés.

Bánóczy Zoltán · http://seo.blog.hu/ 2010.05.15. 19:37:40

@Konrad: ezt említetted már pár hónapja, jelesül hogy az IAB-nálkészül erre mérési ajánlás.

Lett azóta ebből egy flekknyi hozzáférhető anyag? Definicós dolgok, projektindítódoksi, fogalomtár - bármi kézzelfogható.

52 · http://52nap.blog.hu 2010.05.16. 04:45:17

@bano: Nem indokolható, hogy a közösségi média más pályán legyen, de az indokolható, hogy a google mérő kódja helyett a facebooké fusson le, ami viszont a google féle adatok mellett pl. tud olyat is, hogy figyeli hányan lájkoltak, hány felhasználó által megoszott linkről jöttek az oldaladra, az oldalad valós facebook sessionnel rendelkező látogatói jellemzően ilyen facebook csoportok tagjai, sőt a nemükre, korukra, lakhelyükre, családi állapotukra, és egyéb facebookon megadott dataikra is következtethetsz a szép facebookos sessionből.

Ergo az elfogadott és elterjed metódusok mellett, azok kiegészítéseként képes többlet információt adni.

És itt kanyarodnék Konrad érveire egy kicsit vissza. A Google nem csak a saját találati oldalain jelenít meg hirdetéseket, hanem számos más oldalon is, márpedig ezen a felületen sosem érvényesül az a PULL taktika amiről beszéltél, és ennek megfelelően itt elsősorban az érdeklődés felkeltése lehet a cél. Mert nem keresőben jelenik meg a reklám, hanem egy oldalon.

Adott egy írás:

forum.enerla.net/content/257-hogy-ne-elemezz.html

Az oldalon van AdSense reklámhely, jelenleg a Google azt figyeli miről is van szó az adott oldalon. Esetleg az adott honlap egyéb részein. Nem hiszem, hogy Search history-t nézne...

Ellenben, ha a facebook csinálna hirdetési rendszert akkor az nem csak azt tudná, hogy a valós piac problémáit hasonlítom össze a virtuális piacokkal valamilyen szempontból...

Hanem azt is tudja, hogy a látogató éppen egy tőzsdével foglalkozó csoportban kapta meg a linket, rendszeresen lájkol tőzsdével kapcsolatos cikkeket, ő neki nem okos ötlet "ingyenes MMORPGt" ajánlani, mert nem fog Dark Orbit-ozni. Nem kell neki a technikai elmezés alapjait bemutatni...

Keres jobb hirdetőt/hirdetést.

Ugyanígy ha tudja, hogy egy Eve online játékos futott bele a cikkbe, akkor rögtön ajánlja neki az akciós timecode-ot, mert az jobban érdekelheti mint a forex.

Emiatt jobb arányban kattinthatnak a hirdetésére, egyre több oldal használhatja az ő platformját, egyre több partnere van, a google-nél kiesik ennek a piacnak a jelentős része, és természetesen egyre több hirdető is ebbe az irányba hoz pénzt.

Ha kevésbé hirdetsz a google hálózatán, akkor viszont komoly gond van, hiszen elkezded azt is jobban mérlegelni: a csak keresőben megjelenés kapcsán szükségszerűen drágább kattintásokkal, ha amúgy is elől vagy, akkor mennyire érdemes az adott kulcsszóért versenyezned...

És a Facebook jelentősen növekszik, így egyre több olyan felhasználó lesz akinek jobb hirdetést tud ajánlani mint a google, a többieknek csak ugyanolyat.

Uram bocsáss, lehet majd külön landing page-t tervezni a facebook sessionnel rendelkezőnek a még gyorsabb regisztráció, stb. érdekében.

Nem a meglévő módszerek HELYETT kínál más módszereket a facebook, hanem azok MELLETT és a többlet információ is hasznosul ezzel kerülsz előnybe.

Bánóczy Zoltán · http://seo.blog.hu/ 2010.05.16. 08:32:43

Összefoglalnám a helyzetet.

1. Abban egyetértünk, hogy az FB _csinálhat_ (megengedjük neki, ugye) saját hirdetési rendszert.

2. A Google hirdetései most is és mindig hatékonyabbak lesznek a Facebookénál. Ez a technológiából következik. Ebben egyetértés van, ezen nem is rágódom.

3. Az FB-rendszerben a célzáshoz plusz információt a klubtagságok és a lájkolások jelenthetik (az előzőleg látogatott oldalakat a Google is tudja).

4. Látom, sokan hisznek benne, hogy a Facebook-profilok alapján jól lehet célozni. Akkor egy kis játék. Itt van Konrád FB-profiljának "Likes and interests" része:

Samsung Magyarország, Edupress, Hírek Média, Kontár reklámimádók, Etarget - tartalomérzékeny reklám, Adaptive Media, virgo, Varga Pincészet, SEM Europe, Balaton, Magyar Reklámszövetség, Pécs2010 European Capital of Culture / Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa, Óbuda-Békásmegyer, Estiskola, SFportal Sci Fi Lapcsalád, MEDIAPIAC.COM, SZIN-blog, dtamas, 1001reklamajandek, NévjegyPartner, apróhirdetés, Confhotel, Ügyes Pénzügyes, Dalai Lama, Kereső Világ, Online Marketing Akadémia - OMA.hu, Revision Gerilla Marketing, Óbudai blog, NetworkedBlogs, IAB Hungary, törökgáborelemez, Onlinemarketing, Yamm!, iProspect, Villa De Hargitas, Phylazonit, Adverticum, Doransky, Sony Ericsson XPERIA X10, Link journalism, LWp Kommunikáció, Magyar Opera, Magyarország legszebb helyei, Noguchi Porter Novelli, Karmamedia, Media Hungary.

Ez alapján milyen hirdetést _nem_ érdemes ezen júzernek kitenni? Ennyi érdeklődési körre nem lehet célozni - ez olyan mint a hangsúly, ha sok van belőle, az már kiabálás.

Ez alapján lista alapján egész évben lehet őt bombázni balatoni ingatlanvásárlási ajánlatokkal (Balaton), a Sipos vendéglő új halászléjával (Óbuda), olcsó névjegykészítéssel (Névjegypartner), új könyvelőprogramokkal (Ügyes Pénzügyes) és X10-es telefonreklámokkal (kösz, már megvan), vulgármarkteinges OM-tanfolyam, stb.. Csupa-csupa olyan dolog, amire sosem fog rákattintani, ergo nem nevezhető hatékonynak.

5. Az FB-felhasználók mekkora része használja rendszeresen a lájkolást? Egy vagy kétszámjegyű százalék?

Aki tehát komolyan érvel amellett, hogy az FB információi _komoly_ targetingre felhasználhatók, az egy kezdetleges algoritmus-leírást szíveskedjen felmutatni, ami értékelhető hirdetéseket fog Konrádra szórni FB profilja alapján.

Csak megközelítőleg olyan relevánsakat, mint a jelenlegi piaci megoldások, ne a 2001-es nívóban gondolkodjunk.

6. Ha valaki a webanalitikai fogalmak mezejébe be óhajtaná vezetni a követők (followerek) nevű mértékegységet, akkor azt egy kedélyes kacajjal fogom bekeretezve kirakni a falra, ugyanis.

A webanalitika feladata forgalmi tények mérése, nem a potenciál becslése.

A webanaltika alapegysége a meglévő visitor, nem a potenciális visitor.

Lehet tehát followerstatisztikákat gyártani, de az nem keverendő össze a nagybetűs Analitikával.

Ebben az esetben tehát javasolni fogom az IAB-nak, hogy a Gmailben lévő kontaktok számát is vegyük be ide, az úgy sokkal viccesebb és van annyira reális (sokkal inkább az), mint a twitter/fb-followerek száma.

mmkriszti · http://twitter.com/mm_kriszti 2010.05.16. 11:03:35

Tök jó nekem ilyen értelmes szakmai vitát olvasni. Tényleg! :)

Sztem a lényeg a likeolásban, facebookozásban, hogy az ember ÖNKÉNT szolgáltat adatot magáról, nem úgy kell összevadászni a viselkedéséből, szokásaiból. Ráadásul személyesebb is, mert a googleben lehet, hogy keresek a munkám miatt, vagy mert megkért a szomszéd néni, míg facebookon nem írom ki, hogy az öcsém kedveli ezt vagy azt.

Az önkéntes és személyes adat erősebb, fontosabb, ha személyiségképet raknak össze valakiről.

Régóta van olyan, hogy pl egy feltételezett bűnözőről hozzáértő pszichológus meg tudja mondani hogy sorozatgyilkos jellem-e, lehetséges, hogy az, vagy kizárt.
Azóta a pszichológia is sokat fejlődött. Hozzáértő pszichológus sztem meg tudja mondani, hogy valaki hajlamos-e erre/arra, vagy éppen csoportok hogyan viselkednek valamilyen inger hatására.

A sok személyes és önkéntes adat folyamatosan képződik a közösségi médiában. Előbb-utóbb biztosan lesz valaki aki képes erre algoritmust írni vagy valami eddig ki sem talált módon felhasználni.

52 · http://52nap.blog.hu 2010.05.16. 11:49:23

@bano: Szeritem a 2. pontban sincs és nem is lehet egyetértés veled, ugyanis alapvetően hibás a kiindulási alapod.

Fogadjuk el a következő ténynek:

1. A facebook az userekről nem csak a "likes and interests" listát ismeri, hanem ezen belül trendeket is.
2. A facebook birtokában vannak bizonyos demográfiai információk is. Amik viszont már bizonyítottak, nem új információ, csak éppen a nagy számú facebook user látogatása kapcsán mérhetővé vállhat.
3. A facebook deklarált célja, hogy a web középpontjává válljon - ehhez viszont keresőre és hirdetési hálózatra van szüksége. Ergo butaság abból kiindulni a facebook hosszú távú tervei kapcsán, hogy a facebooknak nem lesz köze keresésekhez.
4. A facebook a gmail kontaktok kivételével bármit tud mérni amit a google. De tud mellé demográfiai adatokat tenni, valamint információt arról a látogatók hány százaléka lájkolta / osztotta meg facebookon / stb. pl. az oldalt. Ha analitikáról beszélünk. Demográfia, tetszési index, tetszési index adott demográfiai (vagy egyéb) csoportok szerint szűrve, stb. csupa ismeretlen szempont, ugye?

Innen vegyél egy olyan algoritmust ami a jelenlegi ETARGET / AdSense / ... szintjén van, ugyanúgy áll mögötte spider, stb. csak éppen a hirdető tudja azt is mondani, hogy:

"Olyan usernél jelenjen meg a hirdetésem aki nem foglalkozik több hónapja online marketinggel - neki már valószínűleg nincs szüksége alapozóra"

Hopp, ez a szűrő máris eldöntötte, Konrad nem kapja meg a hirdetést, a vulgármarketinges OM tanfolyam máris nem jut el Konradhoz. Túl sok online marketing témájú dolgot olvasott ehhez a közelmúltban.

Ugyanakkor ha én az X10-est szeretném hirdetni, akkor azt mondanám, döntően azok az userek érdekesek akik vagy nem X10 rajongók, VAGY több telefon iránt rajonganak. Hamar beállítanék szűrőket.

És eljátszanék azzal is, hogy más hirdetést kapna az akiről tudom, hogy iPhone rajongó, és mást az aki eddig döntően HTC készülékek felé érez rajongást, és mást egy márkahű felhasználó.

Sőt, ha akár alkalmazásnak, akár másnak köszönhetően ki tudom szűrni azokat akik biztosan X10ről léptek be a facebook fiókjukba, akkor akik ezt 3* megtették egy hónapon belül azokat azonnal ki is zárnám az X10 reklámnál.

Mint Varga Pincészet rajongónak maximum az újdonságokról kell reklámot látnia, hiszen rendszeresen figyeli a pincészetet, s ez a reklám is csak akkor, ha olcsó (amúgy úgyis lát dolgokat a facebook wallon), bezzeg aki még NEM rajongó...

Ergo: Lájkolási és érdeklődést statisztikák alapján lehet a meglévő célzás szerint megfelelőnek tartott hirdetéseket szűrni a facebook userek esetében. Természetesen ehhez jön a kor, a nem, stb. figyelése.

A hú de bonyolult algoritmus tehát nem más, mint egy a meglévő algoritmusok mellett megjelenő szűrő. Márpedig, ha a facebook keresőkkel is együtt tud működni, akkor sok keresőn tud jobb hirdetést megjeleníteni mint a google, ez pedig a googlen megjelenő zaj miatt már a keresők piacát is befolyásolhatja.

Míg te a meglévő followerekről beszélsz, addig a mérhető adat az, hogy a cikk olvasói közül hányan lájkoltak, lettek followerek, léptek be a klubodba, stb.

Uram bocsáss: A hírlevél feliratkozásról sincs feltétlenül jó adatod, ellenben konverziós cél lehet. A facebook, twitter kapcsán azt, hogy ki kezdi el követni az eseményeidet, ezek milyen arányban kattintanak a hozzájuk így eljutó linkekre (milyen arányban lesznek visszatérő látogatók), melyik tartalommal tudtad őket visszahozni, stb. viszont pontosan és hitelesen mérhető és értékes adat.

Bánóczy Zoltán · http://seo.blog.hu/ 2010.05.16. 12:05:25

@52: Szűkítsük akkor a kérdést a 2. pontra:

Biztos vagy benne, hogy az ilyesfajta profilalkotás hirdetéskiszolgálási hatékonyságban összemérhető pl. a jelenlegi AdWords/AdSense metódusokkal?

És ne 0.005%-os (ízlelgessük a szót: TÖREDÉKEZRELÉK) CTR-ekről beszélgessünk, mert egy rendes AdSense is 2-4%-os CTR-rel fut, AdWordsről nem is beszélek.

Közel három nagyságrend a difi, kérem. Ez nem a 'hát egy picit kisebb' kategóriája.

52 · http://52nap.blog.hu 2010.05.16. 12:46:24

@bano: Te azt feltételezed, hogy a jelenlegi targeting metódusok HELYETT használnák a plusz szűrést, ezzel szemben az a fő irány, hogy ezek MELLETT használják, mint plusz szűrési lehetőséget.

Adott egy oldal, teljesen mindegy, hogy egy blog, vagy egy kereső találati oldala...

Adott két hirdetési rendszer. Az URLt (így a keresett kulcsszavakat), a spider által gyűjtött információkat mindkettő ismeri, és hasonló módon értékeli, és hasonló hirdetőket szolgál ki.

Az egyik esetben nem tudsz a facebookos adatokra (kor, nem, barátok száma, barátok lakhelye, adott téma iránti érdeklődés gyakorisága, máshol lájkolta-e az általad akciósan kínált terméket, stb) szűrni...

A másikon, ha a kampány tervezésénél az ilyen szűrés lehetséges. Nem kötelező használni, de lehetőséged van rá. Ha éppen nem jó a szűrés, ugyanott vagy mint az előző esetben (mert nem használod), ha hasznos a szűrés nyertél vele mert használod.

Ergo amennyiben a facebook egy tisztességes hirdetési rendszert fejleszt, lesz hozzá spider, kellő méretű hálózat, stb. akkor a plusz szűrési lehetőségek egyértelmű előnyt jelentenek.

Hogy mekkora a különbség az természetesen függ az adott kampánytól. És természetesen a sikerhez ugye kell kereső, kellenek olyan oldalak akik ezt a hirdetési rendszert használják, kell a megfelelő analitikai csomag...

Sok fejlesztés kell ehhez, és kérdés, hogy a facebook mekkora felhasználótábort tud megtartani.

A facebook előtt a lehetőség adott, de nem két napról van szó. Ezen az időtávon gondolkodva pedig a Google is fejleszt, a Microsoft is, változhat a piac.

1-2 év (vagy 3-4) fejlesztés után kijönni egy a mai rendszereknél jobb rendszerrel és pár év alatt elterjeszteni... Korai még ezzel számolni. Ez erősen jövő idő.

Bánóczy Zoltán · http://seo.blog.hu/ 2010.05.16. 13:10:04

@52: Utolsó két mondat konklúzió is lehetne.

Mindazonáltal a hatékonyság miért is fontos: 100 egységnyi forgalomból a Google 5 (más) egységnyi bevételt csinál. Ugyanebből a forgalmi nagyságrendből a FB töredékfilléreket.

A hatékonyság ezért fontos, mert akkor fog tudni az FB akkora hirdetési volument megpörgetni, mint a Google, ha 1000-szer (vagy 500-szor, tökmindegy) akkora lesz a látogatottsága. On-site (FB/Google), vagy contentnetwork, egyre megy.

Ahhoz tehát, hogy az FB versenyképes legyen (jobb mint az eddigiek) ua. fejlesztési és infrastrukturális hátterének kellene meglennie, mint a Google-nek. Akkor valóban hozzáadott értéket képvisel. De amíg nincs olyan pönge relevanciafölépítési tudásuk, mint a G-nél rutin és alap, addig csak HELYETTE tudják használni.

100MB adatra még könnyű feldogozóalgoritmust írni, a zűr a TB-os nagyságrendnél kezdődik.

Tolmács Márk 2010.05.16. 13:51:23

Figyelmedbe ajánlanám a következő TechCruch cikket: techcrunch.com/2010/05/15/facebook-google/

Olvasva a te cikkedet és a fentebbit számomra a tanulság az, hogy a Facebookban megvan a potenciál a Google-t is felülmúló advert rendszer bevezetésére.

A PULL jó dolog, de a környezetemet megvizsgálva az emberek passzívak és örülnek ha ajánlanak nekik valami érdekeset (PUSH). Főleg a hölgyek között figyelhető ez meg.

52 · http://52nap.blog.hu 2010.05.16. 13:54:57

@bano: Igen, az utóbbi komoly probléma lehet, és ne feledjük, a facebook egy viszonylag kicsi, phpben összedobott projektként indult, nem tudjuk mennyi olyan problémát jelent a jelenlegi kód amit nehéz lesz maguk mögött hagyni.

És az IWIW story egyik nagy tanulsága, hogy jobb szolgáltatással egy social networking megoldás verhető, ergo lehet, hogy több év fejlesztéssel tudnak egy jobb megoldást csinálni, pár év alatt elterjed (ekkor kell idejében lépni), de mi van, ha addig a facebookot megverik?

Facebookra írni, ott is megjelenni amúgy azért lehet érdekes, mert a link is megjelenik, megosztásra kerül, írnak róla, terjed. Ilyen szempontból jelenleg a facebook, a twitter hatékony csatorna.

Több kisebb oldalnál észrevehető, hogy a facebookon megosztott tartalom léte nem a facebookról hoz plusz látogatót, hanem a google felől jön több látogató ez után. Ugye linképítés.

Sokan úgy "szagértenek", hogy nézik milyen tüskés a grafikon ha a facebookról jövő látogatót nézik, egy kisválalkozás oldalán, és nem úgy, hogy azt vizsgállják, a megosztott linknek milyen a hatása pl. a pagerankra, a google felől bejövő userekre. Pedig sok kisebb honlap esetén ez sokkal többet hoz mint a tüskék.

Bánóczy Zoltán · http://seo.blog.hu/ 2010.05.16. 15:48:44

@52: a közösségi médiás linképítési lehetőségekbe szerintem ne menjünk bele, illetve csak annyira, hogy jó site-ot sokan osztanak meg, illetve komoly eredményt így nem gondolom, hogy el lehetne érni.

A dolog jellemzően fordítva működik: keresőben rátalál a júzer a megfelelő tartalomra, és tolja be a közösségi médiába.

52 · http://52nap.blog.hu 2010.05.16. 21:55:22

@bano: Nem tudom, nekünk van olyan tapasztalatunk, hogy már az oldal gazdája által facebookon megosztott link is befolyásolja sok oldal látogatottságát (és azt is, hogy helyezkednek el a google találati oldalán). Kisebb oldalak esetén ez is elég, nagyobb oldalak esetén: Ha többen megosztják a linket akkor előre jutnak... Még nagyobbaknál ugye van blog, több helyen előkerül az URL, többen kell megosztani.

Greg_ · http://kereszturi.tumblr.com 2010.05.16. 22:46:53

Sziasztok, de jó kis vita van itt!

Úgy látom, hogy egy dologról nem esett szó még itt a Facebook potenciál kapcsán: arról, hogy az emberek viselkedésében, ízlésében rengeteg hasonlóság van. Építhető egy szép nagy mátrix (ízlésbeli dolgokból, termékhasználatból stb. stb.), amiből matematikai módszerekkel egy bizonyos pontosság mellett megjósolható, hogy az egyénnek az adott termék tetszeni fog-e vagy sem. Természetesen az is, hogy meg fogja-e venni vagy sem.
A jelenséget úgy hívják, hogy collaborative filtering, s ami az adathalmazból kinyeri az okosságot, az pedig a recommendation engine.
Az adatbázisban, amiben megvannak az egyén ízlései (lájkok vagy kulcsszavak), a mintázatokat az alapján lehet keresgélni, hogy az adott egyén abban a tekintetben mennyire hasonlít egy másikra.

A Facebook most ezen óriás mátrix felépítésén fáradozik, s meglehetősen jó ütemben halad. A Facebook-on az egyének már szépen hálózatban vannak, az ízlés-mátrixot kell csak felépíteni.

A Google-nek is megvan erre a lehetősége (s tekintve, hogy az elmúlt időben leginkább a tartalmi hálózatra koncentrált, biztosak lehetünk benne, hogy a tartalomhálózat ezt már valamelyest használja is), csak egy - és ebben az értelemben igen fontos - dolog nem áll a Google rendelkezésére: a személyes kapcsolódások hálózata. A Google tudja ezt és igyekszik, vö. YouTube nemrégiben indított community feature-jei, Google Buzz és társai, csak nem halad vele elég jól.

S az egész sztorit bizony nem ott kell összehasonlítani, hogy Search versus buta Facebook PPC hirdetések, hanem ott, hogy a site-on kívül eső tartalmi hálózatban melyik rendszer fogja tudni nagyobb pontossággal megmondani, hogy az adott user mennyire jó célközönsége az adott hirdetésnek. Ebben most a Google a nyerő, de a Facebook (a még el sem indított termékével) már a sarkában liheg. Érdekes meccs lesz. :-)

Bánóczy Zoltán · http://seo.blog.hu/ 2010.05.17. 19:04:49

@Greg_: Írod:

"Építhető egy szép nagy mátrix (ízlésbeli dolgokból, termékhasználatból stb. stb.), amiből matematikai módszerekkel egy bizonyos pontosság mellett megjósolható, hogy az egyénnek az adott termék tetszeni fog-e vagy sem."

Igen, ez elképzelhető - azt állítom azonban, hogy 2010-es nívón ebből csak egy közepes targeting jön ki.

A Google hozzállása más, neki van mire építkeznie, nála a dolog realitás.

danielmolnar79 · http://barreleddani.blog.hu 2010.05.17. 20:44:53

Bánó, azt látom, hogy a legnagyobb problémának a mérés lehetetlenségét látod.
Nem tudom, nem észrevenni az analógiát a televíziós és a rádiós mérésekkel, ahol bár a közvetlen vásárlást ugye nem lehet megcselekedni, de mégis megoldották, hogy a vásárlásokra gyakorolt hatást mégis mérjék.
Szerintem ez a social esetében sem lehetetlen.

Bánóczy Zoltán · http://seo.blog.hu/ 2010.05.17. 21:33:05

@Cacus: nem, én nem mondom hogy lehetetlen a mérése, még azt sem, hogy nehéz.

Azt mondom, hogy amennyiben ugyanarra a vadra vadászik (készpénz), akkor ugyanott is kell helytállnia (ROI).
süti beállítások módosítása