A ’90-es évek legelején járunk. C64-en és Amigán megy az intrózás-demózás (PC még sehol); raszterhurkák overload, smoothscrolling, stb. - fiatal csávók önmegvalósítása. Szénné optimalizált assembly kódok; nemhiába, egy raszterbe nem sok fér ezen az órajelen. Pixel-by-pixel készült képek (Photoshop még sehol), és rajzolt hullámformák a zenéhez (a 8bites, kevéskilohertzes mélyekről le kellett rajzolni a zajt, szűrők még sehol, Cubase is még csak ATARIn).

A fiatal csávók csodájára jártak egymás kódjának, zenéjének és pixeles rajzainak. Kevesen voltak azonban, akik több pályán alkottak nagyot; a szerény szoftveres ellátottság miatt mindenki megmaradt a saját területén, hiszen a kiváló minőségű produktumhoz sokkal több személyes beletett értékre (nevezhetjük akár tehetségnek) volt szükség, nem voltak még sablonok.

Közel 20 évvel később, a Photoshop korában nehezen érthető, mitől nagy dolog pixelenként készíteni egy képet. Objektumorientált környezetben gondolkodva szinte lehetetlen jól optimalizált kódot készíteni. A web korában érthetetlen, hogy lehet fejlesztőknek worldwide kommunikálni, kódot cserélni, frissíteni. A mai keverőszoftverek mellett az amigás ProTracker egészen szürreálisnak hat.

Aztán a mozgalom ahogy szélesedett, úgy hígult. Kijött – ha jól emlékszem – a TRSI Demo Maker, ami kész rutinokat tartalmazott, csak a szkrollteksztet kellett beleírni, sprite-okat megrajzolni, stb. Ebben az időben az ún. adopterek ész nélkül gyártották az tökegyforma produktumokat a sablonok alapján, és csodálkoztak (mi több, megbántódtak), hogy a partycompokra vagy nem is engedték nevezni, vagy megmosolyogták őket.

Szilárdan hitték, hogy teljesítményük összemérhető azokéval, akik az invenciót képviselik. A srácok nem értették a különbséget a DJ és a zeneszerző között. Szereptévesztésüket általában az okozta, hogy csak az eredményeket vették át, az azokhoz vezető út nem érdekelte őket, ellentétben az inventorokkal, akiket csak erre pörögtek, a kész terméket (release-t) másnap elfelejtették (akkor még nem nagyon volt lehetőség bugfixre, ha valami elkezdett terjedni, már nem lehetett patchelni – még a fidonet is kiváltság volt, nemhogy az akkor még nagybetűs Internet).

15 év alatt csak a technológia változott. Ma is megvannak az önmagukat early adoptereknek vallók, ám ők tulajdonképpen late adopterek: saját gondolataik nem lévén fél és egy év körüli csúszásokkal másolják a külföldi szolgáltatásokat. Fél év csúszás már a ’90-es években, az internet nélküli időkben is late adoptnak számított, nemhogy ma.

Ők azok, akik a „best practice” szóösszetételt nagyon gyakran használják, ám nem fogalmuk sincs, hogy miért is best az adott practice. Mérési eredményeket nem láttak, az adott üzleti stratégiát nem ismerik (nem ültek a board meetingeken). Örök másoló hangyák ők, akik saját úton nem járnak, csak a hídon átfele menet kedélyesen átszólnak az elefántnak:

- Hallod, Jumbó, hogy dübörgünk?

(A fenti két YouTube-videó két amigás demó a 90'-es évek legelejéről. Mindkettő hazai (mi több, meghatározó részben győri), és mindkettő olyannyira úttörő volt, hogy az egész worldscene (a commodore gyár mérnökeit is ideértve) szájtátva bámulta, és hitetlenkedett, hogy ezt ezzel a hardware-rel nem lehet megvalósítani.

Érdekességek: mindkét produktum grafikáját pixel-by-pixel készítette a hazai grafika pápája, Molnár "Rack" László. Ez annyit jelent, hogy kb. 100.000 pixelt rakott kézzel, egyenként egymás mellé csak ebben a két release-ben. A első demó kódját meghatározó részben készítő Lenhardt "ADT" Tamás a mai index-logóért is felelős.)