Szerző:
Bánóczy Zoltán

Zanza:


Csak szeretetből élünk meg
Bánóczy Zoltán - 2010.05.16. 10:22

Két humoros kép villan be általában, amikor a közösségi médiás vizionálásokkal találkozom.

Az egyik az Üvegtigris jelenete, amikor Reviczky Gábor nagy dumával a régi Opel Kadettet próbálja rásózni az alacsony, köpcös karakterre ("Ebben aztán megnézik az utcán!"), aki így válaszol:

- Nekem ne. Én is ebből élek.

A másik pedig az elefánt hangya általi megszólítása a fahídon átfele menet:

- Hallod Jumbó, hogy dübörgünk?


A közösségi médiás érvelések amellett, hogy - az üdítő kivételektől eltekintve - jövőidejűek és hipotetikusak, mondhatni ákádémiai jellegűek, még nagytermészetűek is.

Olyasmik, mint a hiperekben pizzaszeleteket kínáló lánykák, akik a kéthetes bevezető kampány után fél évvel is azt gondolják, hogy azért veszik még mindig a pizzát, mert ők mindenkit megkínáltak. És talán igazuk is van, annyiban, hogy létezik egy kimutatható részük a vásárlásban, de nem a teljes eladások sok-sok százalékát vindikálják maguknak.

Pedig ők aztán tényleg tesznek a márka elismertségéért, a termék megismertetéséért: kedvesek, aranyosak, kínálnak, kóstoltatnak. Egy nagyobb áruházban egyetlen hétvége alatt annyit, amennyit egy FB-kampány FB-fanklubban tagnak össze tud hozni.


Az én benyomásom az, hogy a hivatásos közösségi médiás általában azt gondolja, hogy ő hozza-hozta létre a közösségeket, nem érzi, hogy mennyire illékony és tűnékeny dolog mindez - ő csak a vásznat tartja, amire lehet árnyékot vetni.

A közösségeknek nevezett virtuális képződmények csupán egy lenyomatát képezik a mindig is fennálló kommunikációs igényeknek, melyek hajtóereje a KONTENT (ritkán írok verzállal, de most nagyon kellett).

A kontent az egy szemét dolog, nem lesz meg magától, még 3 hónap tumblr-nyomogatásból sem lesz fél flekk vagy tíz másodperc. Bizony, dolgozni kell vele. De a kontent olyan mint az élet, utat tör magának: elsősorban nem az FB-n múlik a sikere, hanem a minőségén.


A júzer szeretetét és megbecsülését (be szép szavak) tehát nem az érkezési csatorna (FB) váltja ki, hanem a létrehozott kontent maga. Ebből a szeretetből élünk, ezt próbáljuk különböző üzleti modellekkel pénzre váltani.

A legfontosabb, hogy a termék rendben legyen; ez sokkal jobban meghatározza az életpályáját, mint bármi más. Aki tehát az online iparban marketinggel foglalkozik, annak elsősorban termékfejlesztéssel kell foglalkoznia. Ha jól csinálja, garantáltan tele lesz vele a Facebook.

Az állítás tehát nem az akar lenni, hogy jó pálinkának nem kell cégér, hanem hogy szarnak  felesleges:
 


Előzmény és alapozóposzt: Lájkolásból nem élünk meg

Harmadik rész: Pénzből élünk


A bejegyzés trackback címe:

https://seo.blog.hu/api/trackback/id/tr852006632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

insert_click · http://www.kutyapoint.hu/ 2010.05.16. 13:33:32

grat a címlaphoz, egyébként szívemből szóltál.

Libretto · http://szviccs.blog.hu 2010.05.16. 13:38:46

Bánó baszki, utálok segget nyalni, de nem elég, hogy szakmailag top, de még jól is írsz, már-már szépen.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.05.16. 13:39:54

reviczky az említett jelenetben egy kisebb kaliberű chevrolet-t akar rásózni a köpcösre, és CSERÉBE kapja a Kadettet, a villanyos zongorát, 30 ropit meg a smart-kártyát...

Banonym 2010.05.16. 13:47:51

Én csak egyet nem értek.

Miért KONTENT? Ennek végképp semmi értelme azon kívül hogy nagyon tudományosnak akarunk tűnni...
És ne mondja nekem senki, hogy ez szakkifejezés, és így van a tankönyvekben is, ha így is van, ugyanez a kérdés oda is szól...

dr poljakov 2010.05.16. 13:53:18

Bizony nincs igazad. A marketinget pont a szarért találtál ki. Legyen bármilyen köcsög terméked, jó marketinggel a legszarabb szart is el tudod adni. Lásd pl. a Teleshop borzalmait. Szóval kell a jó bornak is a cégér, nem is értem, miért lelkendezik itt hurrázva pár ember, akkora marhaságot írtál.

Bánóczy Zoltán · http://seo.blog.hu/ 2010.05.16. 13:53:51

@Bbt: Természetesen nem kontent, hanem tartalom.

@vészmadár (pica pica): Igen, pedig mennyire nyilvánvaló is, elnézést, persze hogy kis kék Chevrolet a kocsi.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.05.16. 13:54:54

amúgy az állítással, hogy a szarnak felesleges a cégér, azért nem értek egyet, mert aki valaha is megfordult olyan területen, ahol bármit értékesíteni kell, nagyon jól tudja, a termék minősége egyáltalán nincs kapcsolatban a népszerűségével. Most hadd ne utaljak a komplett magyar popzenei szcénára, a tokaji borok 90%-ára vagy mondjuk a Mozilla böngészőre, azt gondolom, mindenki tudna ilyen példát hozni. Megfelelő cégérrel igenis a szart is el lehet adni. És a közösségi oldalakon, ha ügyesen használja valaki, ezt jól lehet futtatni... Ha én mondjuk egy bandát akarnék felhozni, tutira nem milliókat költenék papíralapú meg ilyen.olyan reklámokra, TV-re, csak tolnám a Facebook-on, boldog-boldogtalannál hivatkozva rá...

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.05.16. 13:57:18

@bano: "szarból a weben nem építhető vár."

Uhrin Benedek?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.05.16. 13:59:36

vagy maradjunk blogoknál és azok marketingértékénél:

szakítós?
nlo?
malackaraj?

egytől egyig igen gyenge termékek... vajon mennyit ér most ezeknél egy-egy reklámfelület? hányan kattintanak oda naponta? és mondjuk egy malackaraj feltolásában mekkora szerepet kapott csupán az, hogy ha jó, ha nem, minden nap ott van az indexes blogketrecben?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2010.05.16. 14:08:18

@bano: mihez képest? Nagyszínpad, fellépések, 3-4 évig elvolt és megélt egy dalocskából... ha azt vesszük, hogy ugyanezt egy Baby Sisters mennyi pénzből gründolta össze...

Bánóczy Zoltán · http://seo.blog.hu/ 2010.05.16. 14:14:50

@vészmadár (pica pica): a régi szállóige szerint a Vasedényhez képest. :)

Banonym 2010.05.16. 14:41:43

@bano:
oké, de akkor miért kontent van odaírva? :)

dr poljakov 2010.05.16. 14:58:12

@bano: Vianovo? Korridor? De mait is tudnék mondani, hagyok azonban teret az utánam jövőknek.

Bánóczy Zoltán · http://seo.blog.hu/ 2010.05.16. 15:13:10

@dr poljakov: ezekről az állítod, hogy várak lettek, vagy egyetértünk abban, hogy - és a korridornál nem volnék ilyen szikár -, de a vianovo a konkértan a szarból történő várépítés konkrét kísérlete volt?

dr poljakov 2010.05.16. 15:21:04

@bano: A nép fia várként tekintett mindkettőre. A Vianovo nagyságrenddel nagyobb szar volt, de a Korridor se esik le a negatív dobogóról.

Bánóczy Zoltán · http://seo.blog.hu/ 2010.05.16. 15:27:28

@dr poljakov: a vár nem attól vár, hogy lentről a faluból úgy látszik, hanem attól, hogy nem dönti le a falait az első ágyúgolyó. És pláne nem fújja el a szél.

dr poljakov 2010.05.16. 15:58:36

@bano: Épp a marketing épít légvárakat, szarvárakat. Pont nem érted, miről beszélek, meddő vita.

Piros Pap Rick 2010.05.16. 16:02:47

@Bbt: a marketinget csak marketinggel lehet eladni és Magyarországon csak külföldi (és ezért tudományosnak hangzó) szöveggel lehet csak trendi és sikert sugalló valaki.

Az írással nincs baj, csak a témájával: aki ebben dolgozik annak ez már lerágott csont, aki meg nem ért hozzá az úgy is továbbkattint mert nem ért belőle semmit.

Ettől függetlenül a blog megy feedbe csak írjál többet és aktuálisabbakat. A stílus tetszik. Hajrá!

Bánóczy Zoltán · http://seo.blog.hu/ 2010.05.16. 16:04:23

@dr poljakov: nem meddő ez, megoldjuk. :)

Állítom: "a weben szarból nem építhető vár".

Te ezt opponálod. Alátámaszthatod ezt azzal, hogy mondasz egy olyan népszerű és erős szájtot, ami méltó ahhoz a nagyságrendhez (akár itthon), amiről beszélünk, és úgy népszerű illetve bevételtermelő, hogy közben szar.

dr poljakov 2010.05.16. 16:15:49

@bano: Nincs nehéz dolgom. Ott az iWIW vagy a Freemail. Sose volt jó egyik se, mégis bevételt termelnek direktben is és áttételesen is. Lojális felhasználókat biztosítanak az Origo tartalmainak, értékesítik, mint dirket marketing csatornát, és persze hirdetéstemető az egész online felület.

Bánóczy Zoltán · http://seo.blog.hu/ 2010.05.16. 16:31:56

@dr poljakov: Kiegegyezünk abban, hogy téglából épített várak ezek?

Amikor nagyok lettek, még igenis volt létjogosultságuk, az ingyenes emailcím nem volt mindig állampolgári jog, az IWIW pedig egy kis jószándékkal még úttörőnek is volna nevezhető a maga 2001-es indulásával.

Mindemellett jövedelmezőségük értékelése szerintem egyáltalán nem olyan egyértelmű, nem vagyok meggyőződve arról, hogy talicskával tolják kifele a készpénzt ezektől a szervezeti egységektől.

Lásd a youtube-ot: sikeres, óriási, szuper - ám _napi_ $2.000.000 a fenntartási költsége (amiből 1mUSD csak a sávszél). A becslések ezzel szembeállíthatóan 0.6mUSD bevétellel számolnak.

www.inquisitr.com/24740/youtube-costs-google-2-million-per-day/

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2010.05.16. 17:41:23

@Bbt: Kontent, pontosabban a hiánya az, ami miatt azt érzed 1 óra intenzív netezés miatt, hogy semmit nem olvastál. Nekem az RSS hírolvasómba baromira gondosan összeválogatott cucc ömlik be, és még így is eléggé híg. De hogy ellenpéldát hozzak: nézd meg a Wikipediát (az angolt) - na, ott van kontent.

52 · http://52nap.blog.hu 2010.05.16. 22:41:32

@bano: Homár is csak véletlenül old meg eseteket, tanács, hasznos komment rég nincs, nem segíti az embereket, ezzel a leggyengébb fogyasztóvédelmi oldal, de az indextől kapott publicitás a legnagyobbak közé emeli. Ráadásul az esetekről - ha nem épülnek be a helyi szlengbe - elfelejtkezünk, így bojkott sem nagyon lesz az ott szereplő cégek kapcsán.
süti beállítások módosítása